OTTHONNEKED Tavaszi Szakmai Napok
Idén tavasszal hat alkalommal vettünk rész az OTTHON NEKED szakmai napokon, mely a Soroksári úti Palatinus Fürdőszobaszalonban került megrendezésre. Nagy öröm volt személyesen találkozni belsőépítészekkel és lakberendezőkkel, hogy erősítsük szakmai kapcsolatainkat. A rendezvény célja a bizalomépítés és a közös fejlődés, hogy munkánk során mindenki elégedett ügyféllel gazdagodjon. Az előadások során megismertettük partnereinkkel a korszerű és emberközpontú világítástechnika megoldásokat. Az interaktív szünetekben érdemi eszmecserét folytattunk a mindennapok kihívásairól és a bevált gyakorlatokról.
És hogy milyen előnyei vannak még a programnak? A lakberendezők, tervezők szeretnek első kézből értesülni az új trendekről. Mindig keresik azokat a lehetőségeket, ahol új anyagokkal, technológiákkal ismerkedhetnek meg. Itt minderre fókuszáltan volt lehetőség.
Partnereinknek köszönjük a részvételt, bízunk benne, hogy legközelebb is találkozunk!
Miért fontos az emberek számára az, hogy milyen fényben töltik mindennapjaikat? Mi az a cirkadián ritmus? Ennek fontosságára hívtuk fel a figyelmet előadásunkban.


A fény az elsődleges óránk, hiszem a Nap állásából tudjuk, hogy milyen napszakban vagyunk. Az egyes napszakokban eltérő az energiaszintünk. Ennek oka, hogy a fény spektrum tartománya befolyásolja a hormonháztartásunkat. A különböző színárnyalatok detektálását a szemünkben található úgynevezett ganglionsejtek végzik. A ganglionsejtek működése a cirkádián ritmusra, vagyis a napszakokkal változó életritmusunkra van hatással, leginkább a melatonin hormon vérbe való kiömlésének elősegítésével és gátlásával.

A melatonin mennyisége határozza meg éberségi szintünket - ha ezen hormon szintje magas a véráramban, szervezetünk pihenő üzemmódba kapcsol, ha alacsony aktívak, éberek maradunk. A cirkadián ritmus számos más életfunkciót is szabályoz. Mint a pulzusszámot, testhőmérsékletet és vérnyomást. Illetve egyéb hormonokat, például a kortizol szintünket is. A túlsok kék fény azonban felboríthatja a cirkadián ritmust, ami számtalan káros következménnyel járhat. Többek között romolhat az alvás minősége, kialakulhat cukorbetegség, akár látásunkat is károsíthatja.

Ezért elengedhetetlen, hogy mesterséges világításunk a napszakoknak megfelelő színhőmérsékletű legyen munkahelyünkön és otthonunkban egyaránt. Ennek legegyszerűbb módja valamilyen okosvilágítási rendszer alkalmazása. Ebben nyújtunk mi és a Philips Hue segítséget!
